Különdíjat nyert a békéscsabai Jókai Színház előadása Ukrajnában

jókaiszinhaz_ignacz_bence_különdíjKülöndíjjal jutalmazta a zsűri a békéscsabai Jókai Színház Monte Cristo grófja című musicaljét Ukrajnában, a Herszonban megrendezett Melpomena Tavrija nemzetközi színházi fesztiválon.

A sikerről tartott keddi békéscsabai sajtótájékoztatón Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója kiemelte: a Monte Cristo grófja a rangos nemzetközi zsűritől a leglátványosabb előadás rendezéséért és a főszereplőnek járó különdíjat kapta meg.

A darabot Szomor György zeneszerző, dalszövegíró rendezte, aki az előadás főszereplője is egyben. A koreográfiát Román Sándor, az ExperiDance társulat alapítója készítette.

Fekete Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a Jókai Színház darabja a zsűri elismerése mellett színházi vezetők, rendezők és az ukrajnai közönség tetszését is elnyerte. A békéscsabai színháznak jó esélye van arra, hogy a Monte Cristo grófját ukrajnai színházak is műsorra tűzik a jövőben. A herszoni színházzal tárgyalnak a darab bemutatásáról és kijevi színházakkal is felvették a kapcsolatot.

Szomor György szerint a közönség a táncos koreográfia és a zene segítségével megértette és átélte az érzelmekben gazdag előadás jeleneteit, erre utaltak a tapsok, az öröm és a bánat kifejezései az arcokon.

A dél-ukrajnai városban május 24. és június 2. között rendezték meg a fesztivált. Ukrán hírportálokon a bemutató után megjelent kritikák szerint a színházlátogatókat ámulatba ejtették és a “székekhez ragasztották” a szereplők gyönyörű jelmezei, a látványos díszlet és az ukrajnai színházakban rendkívülinek számító látványelemek. (MTI)