Könnyed szórakozást ígér májusban a Szegedi Nemzeti Színház
Könnyed programot kínál a nyár közeledtére tekintettel a Szegedi Nemzeti Színház májusban; megrendezik a Finálé Fesztivál kamaraszínházi találkozót, lehetőséget adnak több zenei vizsgaelőadásnak, megrendezik a hagyományos évadzáró Dömötör-gálát, és jótékonysági gálát is tartanak – mondta el a színház igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.
Gyüdi Sándor hozzátette: a fesztivál mellett több produkciót is tovább játszanak, de mindent a könnyed szórakozás jegyében. Így láthatja a közönség az Ágacska című mesejátékot, A Hülyéje című bohózatot és a Bob herceget is.
Május 2-án Anyák napi operettgálával, Oszvald Marikával a középpontban várják a nézőket. Május 7-én egy vizsgaelőadást láthat a közönség a Kisszínházban, Árgyélus királyfi címmel, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának diákjai előadásában. A kar dékánja, Tóth Péter által színpadra vitt kétfelvonásos operát Toronykőy Attila rendezi. Május 10-én és 17-én a Pillangó kisasszony csendül fel Rost Andrea főszereplésével.
Harmadik alkalommal rendezik meg a regionális kamaraszínházi fesztivált, a Finálé Fesztivált Szegeden, a Kisszínházban május 20. és 25. között.
Idén elsőként a Kecskeméti Katona József Színház társulatának előadását, Bíró Kriszta A Nyugat női című – a Nyugat folyóirat írói mögött álló nők életét bemutató – darabját láthatja a közönség. Másnap a Szegedi Kortárs Balett Stabat Mater című produkcióját adják elő élő zenei kísérettel. Május 22-én a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Gábor Áron című táncszínházi produkciója lesz műsoron Orza Calin koreográfus rendezésében. A Színház és Filmművészeti Egyetem V. évfolyamának előadását, Arany János Toldiját május 24-én láthatja a közönség. A fesztivált az Aranytíz előadása zárja: a Hollós Gábor rendezte Elling és Kjell című négyszemélyes kamaradarabban Őze Áron, Kedvek Richárd, Széplaky Géza és Cseh Zsuzsa szerepel.
Május 29-én újabb, fiatalok által összeállított produkcióval állnak elő a Kisszínházban: a Király-König Péter Zeneiskola fiatal tehetségei zenélnek együtt a Szegedi Szimfonikus Zenekarral.
A hónapot az éves munkát értékelő, hagyományos Dömötör-gála zárja május 31-én, majd június 1-jén tartják a szintén hagyományos Solve jótékonysági gálát a nyugdíjas, idős művészek támogatására. (MTI)