Kezdődnek a Fülemülék éjszakája programok
Országszerte mintegy 50 helyszínen várják a madarászok az érdeklődőket a fülemülék énekének hallgatására április végétől május végéig.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva évek óta meghirdeti a Fülemülék éjszakája elnevezésű programsorozatot. A rendezvényhelyszíneken nemcsak hallani, hanem gyakran kézben is látni lehet a fülemüléket, ugyanis sok helyen madárgyűrűzés is zajlik. Nyíregyházán és Győrszentivánon április 25-én, Mohácson április 30-án, Dinnyésen május 2-án, a budapesti Margitszigeten május 3-án, Szekszárdon és Vácon május 9-én, Somogysárdon május 12-én lesz madarászok által vezetett séta.
Az érdeklődők az idei Fülemülék éjszakája programhelyszínek folyamatosan frissülő listáját a www.mme.hu honlapon találják meg.
Magyarországon a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ talán legszebb énekhangú madara, a fülemüle. Ez a veréb méretű, barnás felsőtestű, vörös farkú madár nemcsak kilométernyi távolságra is elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, hanem az is különleges benne, hogy a hímek elsősorban éjszaka énekelnek – közölte az egyesület.
A fülemüle hangja a művészeket is megihlette. Andersen Fülemüle című meséjéből Stravinsky írt operát, Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak. Oscar Wilde A csalogány és a rózsa című novellájának csalogány főhőse dalát és vérét áldozta a szerelem oltárán, de Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats verseiben is feltűnik a madár. Angliában 1924 májusában a BBC közvetített egy szabadtéri koncertet, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében „duettet” játszott az ott éneklő fülemülékkel. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rákövetkező 12 tavaszon megismételték. (MTI)