Kétszáz helyen rotyog a birkapörkölt a hétvégén Karcagon
A hungarikummá vált karcagi birkapörköltet az idén minden eddiginél, kétszáznál is több bográcsban, lábasban és fazékban készítik el a XVI. Karcagi Birkafőző Fesztivál hétvégi programjának szombati fő attrakciójaként. A fesztiválon kiemelt helyet kap a környezettudatos szemléletmód népszerűsítése.
A múzeumparkban és a Kossuth téri parkban – ügyelve a biztonsági szempontokra – szinte minden „talpalatnyi földet” kiadtak főzőhelynek, pedig már a tavalyi 173 nevező elhelyezése sem volt könnyű feladat – mondta el Szepesi Tibor főszervező az MTI-nek.
A főszervező tájékoztatása szerint a több mint kétszáz egyéni, páros, trió vagy ennél népesebb csapat gasztronómiai remekéhez várhatóan majdnem 300 birkát vágnak le, néhány főzőgárda ugyanis két állatot is „feláldoz” a pörköltnek. Főzőedénynek a karcagiak öntöttvas lábast vagy fazekat használnak, a túrkeveiek viszont csak bográcsba tudják elképzelni az étel elkészítését – beszélt a fortélyokról Szepesi Tibor.
A fesztivál főzőversenyes napján, szombaton fél 10-től a Nagykunságból közéleti pályára indult politikusok, így Fazekas Sándor földművelésügyi és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter köszöntik a vendégeket. Rajtuk kívül rövid beszédet mond Szűcs Lajos, az Országgyűlés jegyzője, Török Ferenc, a díszvendég Kalocsa polgármestere, a szintén karcagi Kovács Sándor, a Szolnok megyei közgyűlés elnöke, valamint a házigazda város nevében Dobos László polgármester.
A díszvendég településről, Kalocsáról pénteken fotókiállítás nyílik a helyi múzeumban, ahol a szintén hungarikum kalocsai népművészet motívumait felhasználva pingáló-, tojásfestő-, kézihímző és porcelánfestő-bemutató tartanak.
A főzőverseny eredményhirdetése szombaton délután 3 órakor lesz, ekkor átadják a társadalmi és a Benke László többszörös világbajnok mesterszakács vezette szakmai zsűri által odaítélt díjakat.
A kulturális és szórakoztató műsorok péntek délutántól szombaton késő estig kínálnak kikapcsolódást elsősorban a zenés műfajokban, fellép többek között Tolvai Renáta, Muri Enikő és a Bikini együttes.
A fesztiválon kiemelt helyet kap a környezettudatos szemléletmód népszerűsítése, az érdeklődők hasznos gyakorlati tanácsokhoz juthatnak a fenntartható közlekedés, az energiatakarékosság és a felelős hulladékgazdálkodás terén.
A karcagi rendezvény új színfoltjaként az Ökopresszóban változatos programok várják az érdeklődőket. Ezeken interaktív módszerekkel, gyerekeknek is érthető módon hívják fel a figyelmet a környezeti problémákra, a hagyományokban fellelhető kezelésükre és a mai megoldási javaslatokra.
A látogatók megtanulhatják, hogyan hasznosíthatják házilag a megújuló energiákat fűtésrásegítéshez, víztakarékos locsoláshoz vagy áramtermeléshez, elsajátíthatják a szalmabála-építészet fortélyait és megismerkedhetnek olyan energiahatékonyságot ösztönző innovációkkal, mint a napelemes telefontöltő, a hőtükörként funkcionáló festék vagy a vízfogyasztást akár felére csökkentő perlátor. A kreatívabbak képzőművészek segítségével építhetnek várost hulladékból, az ifjabb látogatók pedig környezettudatos bábelőadás keretében sajátíthatnak el környezettudatos praktikákat, valamint próbálhatnak ki számos készségfejlesztő és ismeretterjesztő játékot az ökojátszótéren.
mti