Ismét a kápolnáért dübörög a rockfesztivál a sitkei Hercseg-hegy oldalában
A Kalapács, az Ismerős Arcok, a Lord, az Edda Művek és az Ossian is színpadra lép augusztus 30-án szombaton, a 28. Sitkei Rockfesztiválon – közölték a fesztivál szervezői.
Kovács Ferenc, a sitkei Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület elnöke elmondta: idén is közel tízezer látogatót várnak a sitkei Hercseg-hegyen álló kápolna tövébe, akik egy sajátos hangulatú, a fellépő együttesek és a közönség által is szeretett fesztiválnak lehetnek a részesei.
Hozzátette: a sitkei fesztiválok jellemzője – erre a szervezők mindig is ügyeltek -, hogy a színpadra lépő zenekarok kizárólag élőben játszanak és saját számaikat adják elő.
Kovács Ferenc elmondta azt is: a fesztivál bevételeinek többségét, ugyanúgy, mint eddig, a sitkei kápolnára fordítják, de évek óta támogatják belőle a helyi sportéletet is, valamint jutott a pénzből a sitkei templom felújítására is.
A fesztivál hagyományait követve idén is lehetőséget adnak helyi, a régióból érkező fiatal zenekaroknak, így délután két órakor a Soulwave koncertjével kezdődik a rockfesztivál, majd a Karak, a Pair O’ Dice lép a színpadra, az előzenekarok után pedig a vasi közönség egyik kedvence, Meggie és bandája fokozza a hangulatot.
Természetesen nem lehet Sitkei Rockfesztivál az ötletgazda, Balázs Fecó nélkül, aki idén a konferanszié szerepét vállalta magára. A szervezők lélekben már most készülnek a 30., jubileumi fesztiválra. (MTI)