Hogyan lettem huligán? – néhány eretnek gondolat egy Hooligans koncert ürügyén
Szép emlékű Kellér Dezső konferanszában azt vallotta: fél a huligánoktól, ezért arra gondolt, ő is huligánná válik, és akkor csak nem üti már le saját magát. E sorok papírra vetője viszont egész más okból vált egy péntek éjszaka erejéig „hooliboy”-já (ahogy a Hooligans egyik dalában nevezi csúnyább nemű követőit). A csajok az okai ennek is. Hűségesen és önfeláldozóan végigállják velünk az Ossian, az Aurora és társaik két óráit, az a minimum, hogy mi is elkísérjük őket Csipa és Endi nézőbe.
Amúgy – tudom, fura gondolat – de egyvalami közös az Ossian és a Hooligans zenekarokban, mégpedig a sorsuk, megítélésük. Mindkét „kicsi csorda” leuralja a legelő maga fajtájának kiparcellázott részét, és ez zavar néhány magát többre tartó szakmabelit. Az irigység kórusába pedig könnyen bekapcsolódhat akár egy fél ország is. Vannak, persze, Szent Tehenek, akiket nem illik megsuhintani, de e két csapatra még vadászati tilalom sincs.
A „huligánok” bűne az, hogy olyan zenét játszanak, amit ők maguk még szeretnek játszani, de már a közönség is szereti, ha ezt játszák. Egyes Szent Tehenek ennél jóval fájóbb kompromisszumokat kötöttek az évek során, de közmegegyezés szerint ezt nem szabad róluk leírni. (Én azért rendszeresen megteszem.)
Hooligans – Fotó: Villax Richárd / Fesztikorkep.com
Nem hiszem, hogy bármilyen sebnek fájnia kéne a huligán-lelkekben, ha tele a notesz, és a Barba Negra nézőtere e szeptember eleji péntek estén. Ahol belépésünkkor az Aggi nevű glam rock csapat melegítette elő a színpadot Csipáéknak. Mint említve vagyon, érkezésünkkor ez a „before party” már megkezdődött, s mivel először láttuk-hallottuk a szőke énekesnő által vezetett gárdát, dőreség lenne jót vagy rosszat írni róluk.
Fél órás átszerelés és vakító fénypróbák után viszont felharsant a főzenekar „picit bazi hosszú” intrója. Először Kiss Endi állt be a dobok mögé, onnan bíztatva aktivitásra az addig csak szemlélődő tömeget. Persze, így könnyű sikeres bulikat adni, ha egy együttesnek két frontembere is van! Pár másodpercre rá Késmárki Zsolt is bemasírozott, aki még „csupán” tizenegy éve rakja a huligánok zenéje alá a basszust. Jelzésértékű, hogy a huszonkét éves fennállás óta csak ezen a poszton történtek eddig változások.
Ugyan jól előkészítették Tóth Tibor bevonulását, mégis a szólógitáros kapta a legkisebb ovációt, pedig szinte valamennyi Hooligans-slágerért ő a felelős. De hát Magyarországon vagyunk; nem ő az énekes, sem a zenekar szépfiúja.
Mondjuk nekem ÖrdögTibor „Csipa” sem jön be, ha másképp lenne, nem konzervatív lapban írnék, de most mégis bejött…a színpadra. Hangban sem egy Pavarotti, de valószínűleg nem is szeretne ő lenni. Igaz, hogy emiatt sűrűn segítették ki a vokálos lányok és a zenésztárs fiúk, de így is sokkal kevésbé cinkes ez, mint a pultról beküldött konzerv-vokálok erdeje. Különben meg az élő rockban huszadlagos az énekesi kvalitás, a lényeg, hogy ki hogy viszi hátán a bulit, a közönség pedig aznap este is a soványabb Tibor tenyeréből evett.
A nézőtér első negyedében volt némi kása a hangzásban. Jó firkász ilyenkor a keverőpulthoz baktat, hiszen tudvalevő, hogy ott a legtutibb a hatás, de ezúttal féltékenyen őriztük helyünk. Ez volt a „cébéás”, helyesebben „csipás varázs”.
Hooligans-szkeptikusok számára elmondható: a híres-hírhedt, és ezúttal is elhangzott Királylány munkacíme „Hendrix” volt, mivel a refrént gondolatban lecsípve valóban a hatvanas évek emblematikus zenészének stílusa tárul elénk. És ahogy a gitárhős Jimi sem játszott kétszer ugyanúgy egy dalt, a mi huligánjaink is minduntalan megspékelték valamivel sokszor játszott slágereiket. Kezdve a dal elemeinek szabad, kreatív cserélgetésével, folytatva például a Vér nem válik vízzé billentyűs átdolgozatával, melybe Beatlest is sikerült csempészni, igazán csodálatos volt!
Hooligans – Fotó: Villax Richárd / Fesztikorkep.com
A régi nóták közül jóval többet előhúztak, mint amire számítottunk. Legutóbbi teljes értékű Hooli-koncertünk pár éve a Tisza-tónál zajlott, ott csak Paradicsomban részesültünk, abban is csak azért, mert Endi lábdobja beszakadt, s amég cserélték, addig a fiúk akusztikusan eljátszották e dalt.
A viszonylag újabb koriak közül – visszatérve a B. Negrába – befigyelt egy kis Illúzió, egy Legyen valami, de nem szerepelt a játszási listán az Apám, pedig szövege nagyon megélhető mindenki számára. De ez az este inkább a Nagybetűs Szórakoztatásról szólt, mint a katarzisról.
Kihagyhatatlannak bizonyult a Játszom című, nemes értelemben vett sláger, mely egy időben a legnépszerűbb esküvői zene volt Magyarországon – ilyen sokan értették félre mondandóját! A Félembert Endi hatásosan megtámogatta egy kis vadulással, és a ráadás Hotel Mámorja is hasított.
Hiszen ősi törvény, hogy koncerten minden nagyobbat szól, kivéve, ha a zenészek brutálisan bénák. De ezek a huligánok rutinos mesteremberek, akik láthatóan imádják szakmák szakmájukat.
Szerző: Villax Richárd / Fesztikörkép.com