Határokon átívelő koncert helyszíne lesz a szegedi Agóra
Különleges produkcióra kerül sor hétfőn Szegeden és Romániában egy időben: a Finálé virtuális kórus koncertje során a Szent-Györgyi Albert Agorában és Romániában, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban a nagyközönség előtt egy időben, szimultán kerül sor. A magyar és román tehetségek élőben, internetes közvetítéssel, közösen adnak virtuális kórus koncertet.
Tavaly júliusban indult az Inno-Motive Nonprofit Kft. és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló „Virtuális Színház – Kulturális Híd” című projektje, amely most a végéhez ér.
On-line készültek fel a fiatalok a koncertre
A 12 hónapos projekt célja, a magyar és román fiatal tehetséges színészek, producerek, e-trénerek, valamint a magyar és román közönség virtuális összekapcsolásán keresztül, egy olyan „kulturális híd” építése, amely alkalmas újfajta kommunikáció elindítására, a tehetségfejlesztés területén, határ menti együttműködések kialakítására, valamint lehetőséget biztosít az informatikai eszközök új, a színházi területen történő bevezetésére.
A program keretében beválogatott tehetséges fiatalok a mentori programjuk során határokat átlépve, közös on-line felkészülésben vettek részt. A mentori program célja, hogy tehetségek virtuális kompetenciáit fejlessze és felkészítse őket virtuális produkciókban való szereplésre.
A hónapok óta tartó, az online eszközökre épülő felkészülés után a Finálé virtuális kórus koncertjére június 10-én, hétfőn Magyarországon Szegeden, az újonnan átadott Szent-Györgyi Albert Agora tudományos és kulturális központban, és Romániában a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban a nagyközönség előtt egy időben, szimultán kerül sor. Ekkor a magyar és román tehetségek élőben, internetes közvetítéssel, közösen adnak virtuális kórus koncertet.
Kulturális Híd épül Szeged és Temesvár között
Hogyan lehetséges ez? A kamerákkal, kivetítőkkel felszerelt két színpadot videokonferencia rendszer kapcsolja össze és hozza létre a virtuális térben is a közös előadást. A különféle vidéki helyszíneken szerveződő virtuális kórusok is részévé válnak az előadásnak, a Virtuális Színház himnuszát éneklik több ezer néző előtt. A fellépés mindkét országban, több iskolában, teleházban, valamint az interneten keresztül is követhető lesz.
A határon átnyúló együttműködés célja persze nem csupán az, hogy létrejöjjön ez a sokszínű és egyedi kulturális rendezvény, hanem az is, hogy mind a román, mind a magyar fiatalokkal megismertesse a korunk fejlett technológiájában rejlő lehetőségeket. A korszerű kommunikáció segítségével és a virtuális infrastruktúra fejlesztésével fiatal, tehetséges színészek, producerek, e-trénerek, valamint a magyar és román közönség igazi közösséggé formálódott, kapcsolódik össze, azaz felépül egy kulturális híd. Ez a híd alkalmas határ menti együttműködések kialakítására a tehetséggondozásban, lehetőséget nyújt az informatikai eszközök bevezetésére színházi területen és gyakorlatilag elmossa a földrajzi határokat. (ÖS)