Haditornán keresik Szeged Kinizsijét
Hunyadi Mátyásra és a nándorfehérvári törökverő hadakra emlékeznek a Mátyás téren, azzal kétnapos rendezvénysorozattal, amelyet július 19-én és 20-án immár nyolcadik alkalommal szerveznek meg Szegeden. A látogatók a rendezvény programjai során karnyújtásnyi távolságból ismerhetik meg a reneszánsz kor embereinek mindennapjait és hadi szokásait.
A Nándorfehérvári Emléknapokat a szervezők közel egy évtizeddel ezelőtt azzal a szándékkal hívták életre, hogy a nagyszámú nemzeti gyásznapjaink mellett a világraszóló győzelmeink előtt is méltóképpen tisztelegjenek. 1456 nyarán a Kapisztrán Szent János vezetésével dél felé vonuló keresztesek megálltak a szegedi ferences rendház mellett, a mai Mátyás téren, így az emléknapoknak helyszíne révén közvetlen kapcsolata is van a történelmi eseménnyel.
A programok sora pénteken délután 6 órakor Kasza Péter történész előadásával veszi kezdetét a Ferences rendházban. Másnap, szombaton egész napos családi programmal várják az érdeklődőket a Mátyás térre. Délelőtt fél 10-től az ünneplők Szeged belvárosában, a Klauzál téren gyülekeznek, majd dobosoktól, zászlóforgatóktól, gólyalábasoktól és haditornászoktól kísérve az alsóvárosi Mátyás térre vonulnak.
A ferences templom melletti téren a vendégek bejárhatják a korhű kellékekkel berendezett sátrakat és tábori konyhát, megcsodálhatják a mutatványosok produkcióit, gyönyörködhetnek az udvar hölgyeinek és urainak táncbemutatójában.
Lesz XV. századi harci bemutató, zenés bábjáték, koncertek, szórakoztató mesejáték gyerekeknek, s estefelé az erős emberek versenyén az is kiderül, ki lesz idén Szeged Kinizsije.
A látogatók maguk is bekapcsolódhatnak a programokba: a kézműves foglalkozáson páncélt domboríthatnak, emlékérmét készíthetnek, elsajátíthatják a zsonglőrködés titkait, a legkisebbeket pedig apródiskola, gyermek lovagi torna, valamint kard- és íjjáték várja. A családi programok sorát este 9 órakor a Flame Flowers tűzzsonglőr csapat műsora zárja. (ÖS)