Gallery Weekend Budapest: kortárs művészeti hétvége szeptemberben
Tizennégy kortárs művészeti galéria tizenhat helyszínen várja a látogatókat rendhagyó, ingyenes programokkal, tárlatvezetésekkel, előadásokkal, performanszokkal az első Gallery Weekend Budapest fesztiválon (GWB) szeptember 13-án és 14-én.
A Kortárs Galériák Egyesülete és a Kreatív Platform Kortárs Művészeti Alapítvány által hagyományteremtő szándékkal elindított rendezvény célja, hogy a magas színvonalon működő fővárosi magángalériák végre megkaphassák a nekik kijáró figyelmet a hazai közönség részéről is – mondta el a GWB csütörtöki sajtótájékoztatóján a fesztivál művészeti igazgatója.
Rieder Gábor emlékeztetett arra, hogy ilyen művészeti hétvégéket Európa több városában is rendeznek, és Magyarországon is volt már hasonló jellegű, de rövid életű próbálkozás.
Budapesten a régió más fővárosaival összevetve sok a színvonalas galéria, stabil galériás színtér, a GWB célja az, hogy ezt láthatóvá tegye, hiszen a szakmai válsággal küszködő állami intézményrendszer helyett egyre inkább ezeken a kiállítóhelyeken összpontosul a nemzetközi kontextusba illeszkedő kortárs képzőművészet – hangsúlyozta.
Szalóky Károly, Kortárs Galériák Egyesületének alelnöke, a Várfok Galéria tulajdonosa hozzáfűzte: sok emberben él egyfajta „küszöbfélelem” a galériákkal szemben, sokaknak még ma sem természetes belépni egy galériába, ezt a távolságtartást igyekszik oldani a Gallery Weekend Budapest.
Ennek érdekében a résztvevő tizenhat magángaléria – acb Galéria, Deák Erika Galéria, Faur Zsófi Galéria, Kisterem, INDA Galéria, Knoll Galéria, Körmendi Galéria, MissionArt Galéria, Molnár Ani Galéria, NextArt Galéria, TRAPÉZ, Várfok Galéria, VILTIN Galéria és Vintage Galéria -, valamint két nonprofit művészeti helyszín – Higgs Mező és Trafó Galéria – egy hétvégén át hosszított nyitva tartással, 10 és 20 óra között számos programmal várja a közönséget.
A látogatók több kiállításban is találkozhatnak a művészekkel, akik egyes galériákban tárlatvezetéseket tartanak, de lesznek az érdeklődőket az összes helyszínen végigkalauzoló csoportos vezetések is – közölte Rieder Gábor.
A GWB programja a www.galleryweekendbudapest.com oldalon található meg. (MTI)