A fúziós dzsessz amerikai legendái a Müpában

Russel Ferrante és Jimmy Haslip, a fúziós dzsessz egyik legkiválóbb aktív csapata, a Yellowjackets két alapítója is fellép a Művészetek Palotájában (Müpa) október 28-án László Attila és Németh Ferenc Bridges of Souls című lemezének bemutatóján.

Ha végigtekintünk a Bridges of Souls című lemezen közreműködő négy lélektárs nevén, azonnal beugrik a fúziós jazz egyik legkiválóbb, három évtizednél is régebben aktív csapata, a Yellowjackets, hiszen mindkét amerikai sztárzenész ennek az együttesnek volt tagja pályája legnagyobb részében. Hogy mennyire nem férhet kétség a négy előadó egyenrangúságához, azt az album meghallgatása után is megtapasztalhatjuk.

A Jazzműhely októberi kiadásában László Attila gitáros-zeneszerző (egyben pedagógus és bigband-vezető), illetve a New Yorkban élő Németh Ferenc dobos, Russell Ferrante billentyűvarázsló és Jimmy Haslip basszusgitár-guru társaságában játssza el a Bridges of Souls anyagát. A lemez létrehozásának ötlete Németh Ferenctől származik, az ő lemezkiadója, a Dreamers Collective Records adja ki az anyagot 2014 őszén. A felvételek 2013 júniusában zajlottak Los Angelesben, a lemezre tizenegy szám került fel, melyek szerzője László Attila és Németh Ferenc, illetve két közösen írt szerzeményük is szerepel az anyagban. Egy kompozícióban Horváth Charlie is közreműködik. A számokat egy nap alatt vették fel, a hanganyag keverését Rich Breen Grammy-díjas hangmérnökre bízták, aki az utóbbi tizenöt évben a Yellowjackets és az Oregon együttes emblematikus felvételeinek többségét készítette. A zene izgalmas és eredeti hangzását a ritmusszekció lendületes, groove-os alapjai fölött megszólaló, dallamközpontú hangfolyamok, no meg a László Attila és Russell Ferrante zenei egyéniségét összetéveszthetetlenül képviselő szólók adják.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.