Fotográfia felsőfokon: kiállítás Howard Greenberg gyűjteményéből

fotogMások mellett Edward Steichen, André Kertész és Richard Avedon, a fotótörténet összesen 80 kiemelkedő alkotójának felvételeit mutatja be a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház Fotográfia felsőfokon – Válogatás Howard Greenberg gyűjteményéből című, szombattól látogatható kiállítása.

“Fotográfusként soha nem terveztem, hogy magam is gyűjtő leszek, ahogy aztán később nem gondoltam arra, hogy kiállításon mutassam be a több mint harminc év alatt összegyűjtött anyagot” – emlékezett a tárlat pénteki sajtóbemutatóján Howard Greenberg.

A New York-i galerista elmondta: a lausanne-i Musée de l’Elysée-ből keresték meg azzal az ötlettel, hogy kiállításon mutassák be gyűjteménye legkiemelkedőbb darabjait.

Anne Lacoste, a svájci múzeum kurátora hozzátette: a Greenberg-kollekció a fotográfia történetének igen fontos, több mint 500 fotót tartalmazó gyűjteménye, amely elsősorban a két világháború közötti időszakra fókuszál. Az anyag először a Musée de l’Elysée-ben, majd a párizsi Henri Cartier-Bresson Alapítványnál mutatkozott be, mielőtt némileg újragondolva Budapestre érkezett volna.

Kincses Károly, a budapesti tárlat kurátora elmondta: egy 138 fotóból álló válogatás bemutatását tervezték, végül azonban 118 fotográfia került a kiállításba, a további húsz felvétel is látható lesz azonban egy napig októberben vagy novemberben.

“Ez az anyag olyan színvonalú, mintha egy képzőművészeti múzeum Monet, Renoir, Cézanne és Picasso festményeiből rendezne kiállítást” – méltatta a kollekciót a fotómuzeológus, hozzátéve: a látogatók számára a tárlat érthetővé teszi majd, miért ér annyit egy vintázs, azaz maga a fotográfus által előhívott és szignált, első nyomat.

A kiállítás első termében Howard Greenberg személyes kedvencei: Edward Steichen, a cseh avantgárd legkiemelkedőbb alkotói, valamint magyar fotográfusok – André Kertész, Munkácsi Márton, Kinszki Imre és Angelo – felvételei kaptak helyet.

A Mai Manó ház két emeletén a látogatók olyan világhírű felvételekkel találkozhatnak, mint Robert Capa A milicista halála vagy Jevgenyij Halden Egy szovjet katona kitűzi a szovjet zászlót a Reichstag tetejére című vintázs nyomatai. Bizonytalan a szerzősége annak a Hamilton Wright nevén fennmaradt, szinte mindenki által ismert fotónak, amelyen a Rockefeller Centert építő munkások ebédelnek 300 méteres magasságban egy vastraverzen.

A mások mellett Alexander Rodcsenko, Henri Cartier-Bresson, Robert Frank és W. Eugene Smith fotográfiáit is felvonultató tárlat 2014. január 5-ig látogatható a Nagymező utcai kiállítóhelyen. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.