Film és koncert Cseh Tamás dalaival a Belvárosi Színházban

Micsoda útjaink címmel Cseh Tamás dalaiból fiatal színművészek előadásában zenés dokumentumfilm és élő koncert látható a Belvárosi Színházban március 31-én.

A 2009-ben elhunyt zeneszerző-énekes-színészre Mohácsi Jánosnak a Kaposvári Egyetemen 2012-ben végzett színészosztálya különleges esttel emlékezik.

Az előadók között az osztály tagjai – többek között Boros Anna, Lovas Rozi, Lábodi Ádám és Forman Bálint – mellett Csákányi Eszter és Kulka János is fellép – olvasható a szervezők  közleményében.

Mint írják, a színművész szakos hallgatók egyik vizsgájukon Cseh Tamás-dalokat adtak elő. A fiatal színészek nemcsak elénekelték, hanem 12 hangszerre újrahangszerelve, önmagukat kísérve adták elő az amúgy egy szál gitárra írt dalokat.

A Mohácsi János vezette osztály előadása nemcsak Magyarországot járta be, hanem eljutott az Amerikai Egyesült Államokba is. Az esten látható Micsoda útjaink című film erről az útról szól.

Ezen az estén azonban a dalok nem csak a vásznon kelnek életre, hanem a filmbemutatót követően a Belvárosi Színház színpadán is. A koncerten Csákányi Eszter és Kulka János is elénekli legkedvesebb Cseh Tamás-dalát.

A Micsoda útjaink című zenés dokumentumfilmet, amelyet Tiszeker Dániel rendezett, a Fanatics Film mutatja be. Az operatőr Pataki Ádám és Erdélyi Gábor, a vágó Mészáros Attila. (MTI)