Fesztivál Akadémia: a világ legnagyobb muzsikus egyéniségei Budapesten
Július 20. és 28. között rendezik meg a Fesztivál Akadémia Budapest elnevezésű kamarazenei programsorozatot, amelyen a koncertek mellett zenés séta, előadások, fotókiállítás és kerekasztal-beszélgetések is várják az érdeklődőket.
A hangversenyeknek a Zeneakadémia, a III. Fehér Ilona Hegedűversenynek a Hagyományok Háza, a kísérőprogramoknak többek között könyvtárak, az Országház kupolacsarnoka, valamint a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda ad otthont.
Ez a fesztivál nemcsak azért fontos, mert nyaranta színpadára állítja a világ legnagyobb muzsikus egyéniségeit a magyar fővárosban, hanem azért is, mert szerepet vállal a jövő zenészeinek kiválasztásában és pályaközelbe juttatásában.
A fesztivál idén is három pillérre épül, tehát a világ legjelentősebb művészei adnak kamarazenei hangversenyeket, amelyeknek műsora korokon és stílusokon ível át, nemzetközi professzorok tartanak mesterkurzusokat, emellett megrendezik a 19 év alattiaknak a III. Fehér Ilona Hegedűversenyt.
A fellépők között lesz Joshua Bell, Vilde Frang és Alina Ibragimova hegedűművész, Maxim Riszanov brácsaművész, valamint Dejan Lazic, Ránki Dezső és José Gallardo zongoraművész – mondta el Kelemen Barnabás hegedűművész, a rendezvény művészeti vezetője.
A hangversenyeken a zeneirodalom legismertebb művei, így többek között Schubert Pisztrángötöse és Vivaldi A négy évszak című műve mellett valódi ritkaságok is megszólalnak, például Pierre Boulez Messagesquisse című hétcsellós darabja. Elhangzik Dvorák A-dúr vonóshatosa, Beethoven F-dúr „Tavaszi” szonátája és Mozart Esz-dúr zongoranégyese is. Az esti hangversenyek előtt Fazekas Gergely zenetörténész tart műismertető előadásokat.
Mesterkurzust tart mások mellett David Geringas litván csellista, Shlomo Mintz hegedűművész és Rinat Ibragimov nagybőgőművész. A fesztivál újdonsága, hogy idén magánórákra is jelentkezhetnek a növendékek – mondta el Kokas Katalin hegedűművész, a rendezvény művészeti vezetője.
A fesztiválon közreműködnek színművészek, lesz esti koncert a Széchenyi-fürdőben, zenés séta könyvtárakban, kerekasztal-beszélgetések, valamint privát koncertek a Hubay-szalonban.
Bővebben: https://fesztivalakademia.hu/
MTI