Félszáz program a II. ZagyvaParty Fesztiválon

Négy színpadon mintegy ötven program, köztük zenés és színházi produkció, tűzugrás, gasztronómiai különlegességek, filmvetítések várják az érdeklődőket csütörtöktől vasárnapig Jászberényben, a II. ZagyvaParty Fesztiválon, amelyen koncertet ad a Quimby együttes is – közölte a fesztivál egyik szervezője.

Gál-Dobos Beáta elmondta: mintegy félszáz program közül válogathatnak majd az érdeklődők a jászberényi Margit-szigeten és környékén második alkalommal szervezett ZagyvaParty Fesztiválon.

A programsorozat csütörtökön Blues Nappal indul, amelyen fellép a blueszenét, dzsesszt és groove-ot, funkyt játszó Pribojszki Mátyás Band. A Jambalaya együttes amerikai ihletésű show-t ad elő, fellép továbbá a White Feet és Gál Csaba Boogie is, akik a Tom White-hangzást virtuóz blues gitárzenével egészítik ki.

A pénteki Jazz Napon fellép a klasszikus dzsesszdallamokat előadó JazzElek Quartet. A középkor, a reneszánsz és a huszonegyedik század zenéjét ötvözi előadásában a Dés László-Balázs Elemér Quartet és a Voces4 Ensemble alkotta Contemporary Gregorian. Pénteken fellép még Sas Dániel zongorista és a csak erre az alkalomra összeállt páros: a gitáros Little G. Weevil és a trombitás Koós-Hutás Áron.

A szombati Forduló Napon a Quimby koncertezik, előzenekara a Muriel lesz. Hallhatják az érdeklődők a latin-, funky-, bluesfeldolgozásokat előadó Pálinka Republik zenekart, továbbá a jászberényi lemezlovasokból álló, a hip-hop, house és drum and bass stílust képviselő 3Elementset is. A fesztivál keretében zajló Berényi Főiskolások Találkozóját (BeFőT) Csikós Blockhead Péter DJ nyitja meg hip hop, drum and bass és breakbeat dallamokkal.

Nem maradhat ki a szombat esti programok közül a tűzugrás és a tűztánc sem, a szigeten jósok, kártyavetők, mutatványosok, zsonglőrök, akrobaták mutatják be produkciójukat, a Zagyva folyóban saját készítésű kívánságmécseseket lehet majd úsztatni.

A vasárnapi Pandúrgulyás Ínyencnap célja a hagyományos jászsági ételek megismertetése. A Koha Csaba jászberényi mesterszakács által megalkotott pandúrgulyás hagyományos jászberényi étel, amelyet a szóbeszéd szerint a késői vendégek számára készítettek el maradék ételek – borjúpaprikás, zöldbab, burgonya, velő, zöldborsó, tejszín, tejföl – feljavításával.

A fesztivál utolsó napján fellép Mága Ernő és zenekara, a hetvenes évek klasszikusaitól napjainkig repíti a hallgatókat a No Name együttes, gitár- és szájharmonika koncertet ad One-Man-Band, azaz Medve Balázs, a fesztivált az idén 15 éves 30Y együttes koncertje zárja.

A fesztiválon indítja útjára a Jövőkép Alkotók Egyesületének képzőművészeti csoportja, a Hamza Studio a Kulturális Hullám Mozgalmat. Az alkotócsoport installációjában a hullám – mint forma – a mozgást szimbolizálva jeleníti meg kulturális értékeink terjedését.

A fesztivált pálinkamustra, kertmozi, színházi előadások, Kormos Ábel segítségével homokszobrászat, kézműves foglalkozások színesítik.

MTI