ELTEfeszt – Mindent azELTE-ről, nem mindennapi formában

Több mint kétszáz program, interaktív workshopok, színház és koncertek, civil szervezetek, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak rendhagyó órái – ezek várják február 1-jén az ELTEfeszt látogatóit az intézmény lágymányosi kampuszán.

Az egyetem tájékoztatója szerint az első alkalommal megrendezendő fesztivál több lesz, mint egy hagyományos nyílt nap, az Eötvös Loránd Tudományegyetem összes kara bemutatkozik, nem mindennapi formában.

A rendezvényen kiemelkedő kutatók tartanak magyar és angol nyelvű rendhagyó órákat, és a leendő hallgatók megismerkedhetnek azokkal a lehetőségekkel is, amelyeket az egyetem 450 nemzetközi felsőoktatási partnerintézménye nyújt az ELTE-s diákoknak. Külön standon tájékozódhatnak az érdeklődők az egyedülálló hallgatói szolgáltatásokról, valamint koncertek és sportrendezvények is szerepelnek a programban.

A szakmai előadások mellett számos workshop, látványos kísérletbemutató és interaktív kerekasztal várja a látogatókat. Szó lesz arról, hogy milyen a jövő ideális iskolája, hogyan mutat a Föld a világűrből, hogyan működik az ENSZ.

Az ELTEfeszten lesz drámapedagógiai műhely, beavató színház, tudományos talk-show és civil folyosó is. Az előadók olyan kérdésekre keresnek választ, mint hogy milyen pszichológiai kapcsolatban van az ember a kedvenc helyeivel, vagy kevésbé érintették-e az ősembert korunk lelki betegségei. Az érdeklődők bepillanthatnak az egyetem laborjaiba, körülnézhetnek a planetáriumban és az ásványtárban is. A nap végén ingyenes koncertet ad az ELTE Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara, a felvételizőket pedig ingyenes pályaválasztási tanácsadás is segíti majd.

Az egyetem teljes képzési palettáját felvonultatva a szervezők számítanak az alapképzési szintre felvételizőkre, a mesterszakon továbbtanulókra, az ELTE tanárképzése iránt érdeklődőkre, a másod-, harmaddiplomás, doktori képzések iránt tájékozódó felnőttekre, szülőkre és pedagógusokra egyaránt.

A rendezvény minden programja ingyenes. A résztvevők között nyereményeket sorsolnak ki, így tabletek, könyvcsomagok és karrierkurzusok találnak gazdára.

Időpont: 2014. február 1. 9:00–18:00 (regisztráció 8:00-tól folyamatosan a Gömbaulában)

Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, 1/C)