Első gödöllői nemzetközi természetfilm-fesztivál számtalan kísérőrendezvénnyel

Természetvédelem, környezetvédelem, biodiverzitás, élhető vidék mottóval csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart az első gödöllői nemzetközi természetfilm-fesztivál.

Székelyhidi Tamás fesztiváligazgató elmondta: a versenyre 42 országból csaknem 430 nevezés érkezett. Az előzsűri hetven művet választott ki, a válogatás mintegy hatvan százalékát magyar alkotások teszik ki.

A műfajok közül a legnépszerűbb a klasszikus természetfilm, a kisjátékfilm ember és környezet témában, valamint az etűdök.

Székelyhidi Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy sok nemzetközi természetfilm-fesztiválon elvész a természet- és környezetvédelem tematikája, a gödöllői azonban tudatosan ezt állította középpontba, amivel egyedülálló – mondta.

Vasárnap – amely az alkotók napja lesz – zártkörű filmszakmai konferenciát tartanak menedzsment témában nemzetközi előadók részvételével, szombaton délután pedig a külhoni magyar alkotók tanácskozására kerül sor, amelynek témája közös Kárpát-medencei produkciók létrehozásának lehetősége.

Az igazgató kifejtette: arra számítanak, hogy a szakma és a közönség találkozása után a szakma és a piac is egymásra talál majd az évek során a fesztivál keretében.

A három nap alatt a közönség nemcsak a versenyben szereplő hetven alkotással találkozhat, hanem mintegy kilencven filmmel.

A programok – amelyek mindegyike ingyenes – hét helyszínen zajlanak, közülük három ad otthon tematikus vetítéseknek – sorolta Székelyhidi Tamás. A közönségfilmek a királyi kastély lovardájában láthatók. Ott lesz Török Zoltán The Everglades című természetfilmjének világpremierje is. A Művészetek Házában blokkonként, elsősorban halászat és vadászat témában láthatnak filmeket a nézők. A könyvtárban pedig a vidéki életet bemutató alkotásokkal találkozhat a közönség. A vetítések minden helyszínen ingyenesek.

Az Áder János köztársasági elnök fővédnökségével zajló fesztiválhoz számtalan kísérőrendezvény kapcsolódik. Az Alsóparkban természet- és környezetvédelem témában várják szórakoztató programok a családokat, péntek-szombat este szabadtéri vetítések és koncertek lesznek a Főtéren, a moziban pedig 3D-filmeket vetítenek.

A fesztiváligazgató elmondta: a helyezésekről egy hattagú zsűri döntött Juhász Árpád természetfilmes-geológus vezetésével. A vasárnapi gálán a tíz kategóriadíj mellett huszonöt különdíjat osztanak ki, köztük például a közönségét és a diákokét, de átadják a Rockenbauer-emlékdíjat és a Kárpát-medencei magyar alkotói díjat is.

A fesztivál honlapján (www.godollofest.com) elérhető a részletes program, valamint az alkotások előzetese, és az eseményeket élőben is közvetítik majd az oldalon.

MTI