Elfeledett mesterségek a Tapolca Tavaszon
Elfeledett mesterségeket mutatnak be a nyolcadszor megrendezendő Tapolca Tavaszon.
A fesztivál keretében először mutatják be az elfeledett mesterségeket a rendezvény második napján – mondta Illés Zsófia szervező. Hozzátette: a Nemzeti Kulturális Alap hárommillió forintos támogatásával létrejött fesztiválnak jövőre is ez lesz a témája, de míg idén dzsessz és világzene programok kísérik, jövőre más zenei irányzatot választanak.
A fesztivál április 25-én a Szent Antal Bormúzeumban Zentai Gábor gyűjteményéből a 33. Miskakancsó kiállítás megnyitásával kezdődik. A folyamatosan bővülő, mintegy 150 darabos gyűjtemény bemutatása után Tóth Vera és zenekara koncertezik.
Másnap a Malom-tónál 11 órakor kezdődik az elfeledett mesterségek (kovács, fafaragó, bőrös, szappankészítő, keramikus, kosaras, szövő, mézeskalács készítő, ékszerkészítő, stb.) képviselőinek szemléje és bemutatója, majd a Vaga Banda Társulat gólyalábas élőzenés műsora következik gyermekeknek. Ezt zenei és táncos programok követik, délután négytől pedig Palya Bea Altatok című családi gyermekkoncertje veszi kezdetét. Este héttől a Budapest Ragtime Band zenél.
Április 27-én délelőtt a Fabula Bábszínház, délután a Mézengúzok gyermekzenekar műsorával folytatódik a fesztivál, négytől Palya Bea és új zenekara, A NŐ projekt, megzenésített versekkel Rosta Géza, végül pedig a Kali Mutu Jazz Band és Németh Kyra szórakoztatja a közönséget. (MTI)