Csaknem kétszáz kiállító több ezer bora a 26. Budapest Borfesztiválon
Mintegy 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borával és számos kísérőprogrammal várja a látogatókat csütörtöktől vasárnapig a budai Várban a 26. Budapest Borfesztivál, melynek idei díszvendég országa Chile lesz.
Szeptember 7-10.
Chile a nemzetközi borpiac egyik meghatározó országa, melynek borai kiforrott stílussal, kimagasló koncentrációval és zamatintenzitással hívják fel magukra a figyelmet. A fesztiválon több chilei borvidék izgalmas tételei mellett az ország gasztronómiája, kultúrája is bemutatkozik.
A Pár Borpár elnevezésű kóstolókon az előre meghirdetett borpárok bemutatásával, kóstoltatásával a csatlakozó kiállítók szakmai érdekességeket mutatnak meg az érdeklődőknek.
A VinAgora Taste of Hungary program elsődleges célja pedig az, hogy szigorúan válogatott borokon keresztül felhívja a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira; a fesztivál sokszínű kínálatából minden kategóriának egy-egy csúcsminőségű borát ajánlva.
A rendezvény történetében először egy nagyszínpad és három pódiumszínpad is helyet ad a zenei fellépőknek. A borfesztivál négy napjának zenei programját más-más stílus ihlette, így sorrendben a könnyűzenéé, a világzenéé, a jazzé, majd a népzenéé és néptáncé lesz a főszerep.
Immár hagyományosan kapcsolódik a borfesztiválhoz a szüreti felvonulás: a szőlő- és bortermelő elődök tiszteletére rendezett színes, táncos-zenés forgatag a Szentháromság térről indul vasárnap.
A szervezők célja, hogy a látogatókat az ételek terén is széles kínálat várja a hagyományos fesztiválkonyhától a street foodon át a gourmet különlegességekig többek között az Oroszlános udvarban, valamint a megújult Falatozó Kertben a Fesztiválszínpad mellett.
A Nébih Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága több játékos feladattal is készül a borfesztiválra. A Földművelésügyi Minisztérium 2017-et a Furmint évének nyilvánította, így az egyik játék egy kis kóstoló, melyen keresztül a legmagyarabb szőlőfajtaként is emlegetett furmintból készült borokat ismerhetik meg a résztvevők.
A VinAgora Érmes Borok Házában a Savoyai teraszon a közönség személyesen találkozhat azon magyar pincészetek boraival, melyek az idei VinAgora Nemzetközi Borversenyen érmet nyertek.
A kisgyermekes családok számára is kínál programokat a Borfesztivál. Szombaton és vasárnap kézműves foglalkozás várja a gyerekeket szüleikkel az Oroszlános udvarban. A környezettudatosság jegyében a foglalkozások középpontjában a parafa dugók ismételt felhasználása áll: a gyerekek különböző játékokat, ajándékokat és díszeket készíthetnek, és ingyenes arcfestéssel válhatnak igazi fesztiválozókká.
Szeptember 13-án rendezik meg a 19. Jótékonysági Borárverést, melynek célja, hogy a szőlő- és borágazat sikeres vállalkozói segítsenek rászoruló embertársaikon. Az árverésen befolyt összegből a 28 éves Magyar Máltai Szeretetszolgálat négy településen kísérleti programot indít és kétszáz gyermeket fogad oltalmába.
A Budapest Borfesztivál részletes programja a www.aborfesztival.hu honlapon érhető el.
MTI / Fotó: Facebook