Csabai Kolbászfesztivál csütörtöktől Békéscsabán
Csütörtökön nyílik a 17. Csabai Kolbászfesztivál. A négynapos gasztronómiai és kulturális rendezvénysorozatra több tízezer látogatót várnak Békéscsabára a rendezők.
A kolbászgyúró versenyen több mint ötszáz csapat vesz részt, összesen mintegy háromezer fő – modta a fesztivál igazgatója.
Hégely Sándor elmondta: a fesztivál ideje alatt a vendégek megismerhetik Békéscsaba népi és kulturális életét. A rendezvény idei vendégvárosa Békés, a kisváros gazdag programokkal várja az érdeklődőket.
A csütörtöki nyitónapon diákoknak rendeznek kolbászgyúró versenyt. Százharminc, egyetemistákból, általános és középiskolásokból álló csapat méri össze tudását. A fesztivált és a hozzá kapcsolódó Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt délután Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitja meg. A vásáron mintegy 150 hazai és határon túli kiállító mutatja be gasztronómiai termékeit. Este Pál Dénes és Demjén Ferenc lép fel, majd a Tankcsapda ad koncertet.
Pénteken délelőtt nyugdíjas csapatok versenyeznek kolbászkészítésben, délutántól késő estig Márió és zenekara, a Magna Cum Laude és Dj Náksi szórakoztatja a közönséget.
A fesztiváligazgató kiemelte a szombati napot, amikor a hagyományos kolbászkészítő versenyt rendezik meg. Több mint ötszáz csapatban csaknem háromezer ember gyúr kolbászt és ízesíti saját hagyományai szerint. Sok vendég jön a Kárpát-medence magyar településeiről, sokan érkeznek szlovák nyelvi területeken élők, rokonok és ismerősök, de jönnek versenyző csapatok a távolabbi országokból is. Este fellép a Dolce Dance, a CET, a Life of Rock, a Silver zenekar és a Saragossa Band.
A fesztivál vasárnap a családokról szól. A gyerekeket bábszínházi előadások, koncertek várják, a látogatókat 50 százalékos kedvezményekkel várják az éttermek. Délelőtt bográcsos töltöttkáposzta-főző versenyt is rendeznek mintegy ötven csapattal, és idén is megrendezik a város híres kolbászkészítője tiszteletére a Krajcsó Pál Emlékversenyt. Este a Csík Zenekar ad koncertet, a vendég Rúzsa Magdi lesz. (MTI)