Cinkefőző fesztivál és hagyományőrző húsvét Szatmárcsekén
A húsvéti ünnepkör hagyományainak felelevenítése mellett a már szokásos főzőversennyel is várja az érdeklődőket szombattól hétfőig a XVI. Nemzetközi Cinkefőző Verseny és Hagyományőrző Húsvét rendezvényei a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.
Április 19-21.
A programsorozat szombat este kezdődik a liturgikus istentiszteletekkel és körmenettel, majd késő este a Kölcsey Ferenc Kulturális Központ parkjában örömtüzet gyújtanak. A rendezvény ünnepélyes megnyitása után pászkaszenteléssel egybekötött szeretetvendégséget tartanak – olvasható az önkormányzat honlapján.
Vasárnap reggel ételszentelést és áldást tartanak a római katolikus és református templomoknál, ezután indul Szatmárcseke és a szomszédos települések bebarangolása lovas fogatokkal, amelyre egész nap folyamatosan lehet jelentkezni. Az ünnepi istentiszteleteket követően délután egy órakor a Húsvéti szokások, hagyományok Magyarországon című pályázatra érkezett pályaművekből készült kiállításon és annak eredményhirdetésén vehetnek részt az érdeklődők. Kora délutántól estig tojásfestéssel várják a kicsiket, hat órától pedig a Kölcsey Ferenc Művelődési Házban élő zenés cinkebál veszi kezdetét.
Hétfőn reggel indul az úgynevezett Nyitott porta program: a bátrabb fiúk és férfiak kölnivízzel öntözhetik meg a község asszonyait és lányait. Lesz húsvéti nyúlfogó verseny, tíz órakor pedig a főzőcsapatok kezdik meg a tájjellegű ételek főzését a főzőverseny keretében. A csapatok cinkét és más húsvéti ételek készítenek, valamint egész nap sül a kenyér és kalács a kemencékben. A főzés ideje alatt szilvapálinkát és szilvalekvárt is kóstolhatnak az érdeklődők, lesz kirakodóvásár, a hangulatról a kulturális műsor fellépői gondoskodnak.
A cinkenapot a főzőverseny értékelés és a porta-program eredményhirdetése zárja Szatmárcsekén.
mti