Temesvári Magyar Napok

Szeptember 30. és október 2. között első alkalommal szervezi meg a temesvári Várbástya Egyesület a Temesvári Magyar Napokat.

Az esemény célja a magyar kisebbség értékeinek és hagyományainak megismertetése a néptánc, könnyűzene, gasztronómia, irodalom, képzőművészet, hagyományos kézműves mesterségek és színház bemutatásán keresztül – fogalmaztak közleményükben a szervezők.

Az eseményen a Temesvár főterének számító Opera téren szabadtéri színpadot állítanak fel, amelyen népszerű magyar együttesek lépnek majd fel. A nyitóünnepséget az 1848/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesületének díszfelvonulása teszi majd ünnepélyessé.

Péntek este a Budapesti Operettszínház előadásában lesz megtekinthető a Csárdás királynő 100 című produkció. Szombaton az Alma együttes koncertjével a családokat kívánják megszólítani, majd este a Republic zenekar áll a közönség elé. Vasárnap a szegedi Molnár Dixieland Band, este pedig a Bikini együttes lép színpadra. A Bikini fellépése azért is szimbolikus jelentőségű Temesváron, mert az együttes pár hónappal a Ceausescu-diktatúrát megdöntő forradalom után elsőként koncertezett a bánsági városban, és koncertjéből nagylemez is készült.

A gasztronómiai sarokban a szervezők ízelítőt kívánnak nyújtani a magyar ételekből, pálinkákból, borokból és kézműves sörökből. A gyermekeknek szabadtéri játszóházat, kézműves foglalkozásokat és jurtaállítást ajánlanak. A rendezvénysorozatba a Csiky Gergely Állami Magyar Színház több előadással is bekapcsolódik.

MTI

Látványosabb és hosszabb lesz a 15. Interetno fesztivál Szabadkán

Öt szerbiai és hét külföldi tánccsoport lép fel augusztus 22. és 27. között az Interetno fesztiválon a vajdasági Szabadkán, a rendezvény az idén ünnepli 15. évfordulóját, ezért a megszokottól hosszabb és látványosabb lesz.
Continue reading “Látványosabb és hosszabb lesz a 15. Interetno fesztivál Szabadkán” »

Bővülő programkínálattal várja az érdeklődőket a Vásárhelyi Forgatag

Az új helyszín új programok megszervezését teszi lehetővé, de a már megszokott, a népszerű rendezvények sem fognak hiányozni az augusztus 24-28. között zajló Vásárhelyi Forgatag kínálatából – ígérték a marosvásárhelyi magyar kulturális napok szervezői.

A KiállításForgatag a Marosvásárhely testvérvárosával, Kecskeméttel közösen szervezett rendezvényekkel bővül – idézte Soós Zoltán főszervezőt, a Maros Megyei Múzeum igazgatóját a sajtóértekezletről kiadott közlemény. Párhuzamba állítják például a két városépítő – Kada Elek kecskeméti és Bernády György marosvásárhelyi – volt polgármester munkásságát. A Vármúzeumban a Maros-Mezőségi Művésztelepen az elmúlt években készült alkotások legjavát tárják a közönség elé.

Mivel az idei, negyedik Forgatag központi témája Marosvásárhely szabad királyi várossá nyilvánítása, a Kultúrpalotában – amely idén is számos Forgatag-rendezvény helyszíne lesz – kiállítják a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által 1606-ban adományozott oklevelet.

Augusztus 27-én kerül sor a marosvásárhelyiek negyedik világtalálkozójára, amelyet ezúttal a Művészeti Líceumban tartanak. Itt a tavalyi nosztalgiakávéház sikerére alapozva idén interaktív vetélkedőt is szerveznek az “igazi vásárhelységről”, amelynek zsűrije maga a közönség lesz – mondta Kirsch Attila programfelelős.

Idén is lesz SzóForgatag előadásokkal, könyvbemutatókkal és tematikus városi sétákkal: Marosvásárhely szabad királyi várossá válását egy Bethlen Gábor városa című sétával ünneplik, de idén is lesz Bernády városa című tematikus séta, szecessziós és barokk séta, egy román nyelvű általános városséta és – újdonságként – egy örmény séta. A TékaForgatag idén új helyszínen is megszervezi a hagyományos Történelmi Könyvek Vásárát, melyet csütörtökön nyitnak meg a Teleki Téka udvarán, majd péntektől a vásár a Ligetbe költözik.

A város önkormányzatával múlt héten kötött megállapodás szerint a Forgatag szabadtéri programjait a marosvásárhelyi Ligetben szervezik, a koncertszínpadot pedig a sportcsarnok előtti parkolóban állítják fel, hogy maga a Liget megmaradjon a családi programoknak, a gasztronómiának, a főtámogatók programjainak, valamint a legtöbb napközbeni tevékenységnek – mondta Portik Vilmos főszervező. Felhívta a figyelmet, hogy az új helyszín a főtértől tízperces séta, így nem érdemes autóval megközelíteni a fesztiválhelyszínt, ahol kevés a parkolóhely.

A nagyszínpadon kívül is lesznek zenei programok: a Ligetben vásárhelyi zenekarok minifesztiválját, illetve egy keresztény zenei minifesztivált rendeznek, de a Liget-színpad ad otthont a gyerekkoncertnek is, vasárnap délelőtt a Mesehetes nevű csíkszeredai együttes rajzfilmzenékkel énekelteti meg a “kis és nagyobbacska” közönséget.

MTI

Partiumi Magyar Napok tíz napon át

Két hétvégét is magában foglaló, tíznapos rendezvénnyé bővül idén a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok programsorozata, amelyet augusztus 19. és 28. között tartanak az erdélyi városban.
Continue reading “Partiumi Magyar Napok tíz napon át” »

Lemmy nevét kapja az angliai Download rockfesztivál nagyszínpada

Lemmy nevét fogja viselni idén az angliai Download rockzenei fesztivál nagyszínpada, a Motörhead együttes december végén meghalt frontemberének, Ian Fraser Kilmister emléke előtti tisztelet jeleként.
Continue reading “Lemmy nevét kapja az angliai Download rockfesztivál nagyszínpada” »

Magyar film nyerte el Emir Kusturica fesztiváljának fődíját

A Wartburg című magyar film nyerte el az Emir Kusturica által alapított szerbiai film- és zenei fesztivál, a Kustendorf fődíját, az Aranytojást – közölte a díjátadóról beszámolva a B92 belgrádi televízió szerdán késő este a honlapján.
Continue reading “Magyar film nyerte el Emir Kusturica fesztiváljának fődíját” »

A gyermekeké lesz a főszerep az idei Interetno fesztiválon

Hat szerbiai és kilenc külföldi tánccsoport vesz részt az augusztus 22-én kezdődő Interetno fesztiválon a vajdasági Szabadkán, az idén a főszerep a gyermekeké lesz. Continue reading “A gyermekeké lesz a főszerep az idei Interetno fesztiválon” »

Pénteken kezdődik a grafeneggi komolyzenei fesztivál Ausztriában

Pénteken kezdődik a Grafeneggi Fesztivál Alsó-Ausztriában, a három héten át tartó rendezvényen, amely Európa egyik legjelentősebb komolyzenei fesztiválja, többek közt fellép a Bostoni Szimfonikus Zenekar Andris Nelsons és a Berlini Filharmonikusok Sir Simon Rattle vezényletével. Continue reading “Pénteken kezdődik a grafeneggi komolyzenei fesztivál Ausztriában” »

Az ifjúság és Kárpátalja lesz az idei Kolozsvári Magyar Napok kiemelt témája

Az ifjúság és Kárpátalja lesz az augusztus 16. és 23. között tartandó Kolozsvári Magyar Napok kiemelt témája – jelentette be Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón. Continue reading “Az ifjúság és Kárpátalja lesz az idei Kolozsvári Magyar Napok kiemelt témája” »

Európa legnagyobb elektronikus zenei fesztiválját rendezik Splitben

Európa legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja, az Ultra Európa kezdődik július 9-én a horvátországi Splitben. A rendezvényre 140 országból csaknem 200 ezer résztvevőt várnak – jelentették be a szervezők. Continue reading “Európa legnagyobb elektronikus zenei fesztiválját rendezik Splitben” »

1 2 3 4 12