Café Budapest: köztéri akciók villamosokon

Café BudapestErős köztéri akciókkal szólítja meg a 2013-as Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál a közönséget: kortárs rögtönzésekre lehet számítani a 4-es, a 6-os, a 47-es és a 49-es villamos vonalán.

Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes kiemelte: ez a fesztivál más karakterű, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál, más a célközönsége is. Az október 11-tól 20-ig tartó sorozat fővárosi, állami és magán helyszíneken egyaránt kínál eseményeket, ami a jó együttműködést igazolja.

Bán Teodóra, a Café Budapestet szervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője arról beszélt, hogy számos magyarországi és ősbemutató lesz a programok között. A Trafó Kortárs Művészetek Házával közös produkció például Mundruczó Kornél és Wéber Kata Demencia című darabjának ősbemutatója, amely német és francia színházak, illetve fesztiválok közreműködésével valósul meg. A darab azt a kérdést veti fel, hogy mi történik, ha bezárnak egy európai hírű magyar pszichiátriai intézetet? Lepusztul az épület, gaz veri fel a kertet, már csak egy maroknyi beteg vegetál a negyediken.

Nagy József, a Trafó ügyvezetője Hollók című zenés, vizuális táncszínházi művének keletkezését idézte fel: néhány évvel ezelőtt Japánban egy épület tetején gyakorolt, tőle nem messze egy holló szállt le a tetőre, a táncos árnyéka pedig a madárra vetült – ez a pillanat adta az ötletet a darabhoz.

Szomolányi Janina programigazgató kiemelte, hogy fesztivál a fesztiválban alapon nemzetközi monodráma sorozatot hívnak életre a Bárka Színházzal közösen. Október 12. és 16. között többek között a ljubljanai Glej Színház lesz vendégük. A Kortárs Galériák Éjszakájához október 17-én 18 és 24 óra között több mint húsz neves kiállító csatlakozik – részletezte a programigazgató. Az érdeklődők betekinthetnek a kortárs galériák világába, részt vehetnek kiállítás-megnyitókon, találkozhatnak művészekkel.

A Budapest Jazz Clubbal közösen indították útjára tavaly a Jazzmaratont, amelynek koncepciója nem változott: a dzsessz sztárjai mellett a felfedezésre érdemes fiatal muzsikusok lépnek pódiumra. Október 18-án és 19-én a Ninagram, Luiza Zan, Barabás Lőrinc, a Pálinkaálom, a Borbély Műhely és a Tóth Vera-Éles Gábor duó hallható. Világhírű dzsesszzenészek is várhatók a fesztiválra: két gitáros óriás, Mike Stern és John Abercrombie.

A Café Budapest programjához kapcsolódó Budapest Music Center igazgatója, Gőz László felidézte, hogy a BMC indulásakor 1996-ban már szerveztek egy fesztivált az ECM kiadónak, amely a világ egyik legjobbja. Most az új házba visszahívták a kiadó kimagasló dzsesszistáit.

A Café Budapest teljes költségvetése idén 75 millió forint. A főváros két külön keretből 30-30 milliót ad, a Nemzeti Kulturális Alap pedig 15 millióval járul hozzá a fesztivál megrendezéséhez.

mti