Borlai Gergő nemzetközi csapatával a Művészetek Palotájában játszik

Nemzetközi csapattal lép fel a legjobb hazai dobosok között számon tartott Borlai Gergő március 17-én a Művészetek Palotája (Müpa) Fesztivál Színházában.

A Müpa Jazzműhely sorozatába tartozó koncert címe Divided Concert No. 2, amely utal Borlai Gergő öt évvel ezelőtti, Divided című koncertjére. A dzsessztől a metálon át az elektronikáig jártas zenészek ebben a felállásban most először lépnek színpadra. A magyar zenész mellett a 2010-es csapatból ismét ott lesz a vietnami származású, Párizsban élő gitáros-zeneszerző, Nguyen Le – közölték a szervezők.

Az 56 éves Nguyen Lének az avantgárdtól a world fusionig terjedő produkciói, köztük Jimi Hendrix Projectje jól ismert és elismert a világ zenei életében. A március 17-i koncerten a másik gitáros a norvég Eivind Aarset lesz, aki a 2014-es Jazztavaszon saját Dream Logic Quartet elnevezésű formációjával aratott nagy sikert a Müpában. Az 53 éves Aarset a kilencvenes évek óta meghatározó alakja a nemzetközi dzsesszéletnek: debütáló, Electronique Noire (1998) című albumát sokan a Miles Davis utáni elektronikus dzsessz egyik legjobb próbálkozásának tartják. Az alkalmi kvartett negyedik tagja, A 42 éves Gustaf Hielm Stockholmból érkezik, egyéni basszusgitárjátéka a dzsessztől a metálig (Pain of Salvation, Meshuggah) sokféle zenében hallható.

A még mindig csak 36 éves Borlai Gergő csodagyerekként indult, 3 évesen kezdett dobolni, 12 évesen már a Grencsó Kollektíva tagja volt. Később készített három szólólemezt, 250 másikon pedig közreműködött. Számos hazai formációban fordult meg, köztük az In Line-ban, a Boom Boomban, a László Attila Quintetben és a European Mantrában. A kezdetektől a magyar zenei élet legnagyobb képviselői, köztük Presser Gábor, Horváth Charlie, Babos Gyula, László Attila foglalkoztatják.

A külföldi sztárok közül játszott együtt mások mellett Gary Willisszel, Scott Kinseyvel, Scott Hendersonnal, Matthew Garrisonnal, Tim Lefebvre-vel, Steve Tavaglionéval, Walt Fowlerrel, Bob Mintzerrel, Hiram Bullockkal, L. Shankarral, Vernon Reiddel, Iain Ballamyval, Al DiMeolával, Terry Bozzióval vagy Hadrien Feraud-val.

Jelenleg Barcelonában él és tanít, a világ legrangosabb ütős fesztiváljainak fellépője, vezető hangszermárkák képviselője. Előszeretettel próbálja ki magát a legváltozatosabb stílusokban, a színes játéktechnika mellett hangszereinek akusztikai tulajdonságait is rendkívül igényesen igazítja az adott zene elvárásaihoz. Koncertjei különleges eseménynek számítanak Magyarországon.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.