A Deep Forest is fellép az idei Vidor Fesztiválon

napraforgoKilenc nagyszínházi produkció, brazil és angolai világzenei előadók, valamint a Sebestyén Mártával együtt fellépő francia Deep Forest várja a közönséget augusztus 30. és szeptember 7. között a Vidor Fesztiválon Nyíregyházán.

A 12. VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléje keretében huszonkilenc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen zajlanak színházi és utcaszínházi előadások, gyermekprogramok, zenei koncertek, kiállítások és filmvetítések – mondta Tasnádi Csaba fesztiváligazgató az eseményt beharangozó nyíregyházi sajtótájékoztatón.

A programsorozat gerincét alkotó színházi versenyprogram keretében kilenc nagyszínpadi és hét kamaraszínházi előadást tekinthet meg a közönség, Nyíregyházán játszik többek között a budapesti Örkény, a Katona József és a Madách Színház társulata.

A rendezvények kilencven százaléka idén is ingyenes lesz, a belépőköteles előadások jegyárai pedig tavalyhoz képest nem változtak. Tasnádi Csaba elmondta, hogy a szűkebb pénztárcájú nézőkre gondolva rengeteg kedvezményt találtak ki a szervezők, a jegyárusítást csütörtökön kezdik a Móricz Zsigmond Színház jegyirodájában.

A színházi versenyprogram augusztus 30-án 19 órakor, a megnyitó után kezdődik a Katona József Színház A nyaralás című komédiájával. Másnap, szombaton Pintér Béla és Társulata, illetve az Életfa Program Produkció foglalja el a nyírségi kőszínház színpadait. Szeptember 7-ig pódiumra lép még a Picaro Társulat, az Örkény Színház, a budapesti Baróthy Angyalai, a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház egy közös produkcióban, a MaNNa Produkció, a Madách Színház, a Szkéne Színház és a Füge Produkció, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Nézőművészeti Kft., a Centrál Színház, a Fregoli Társulat, a Játékszín, a Corvin Dumaszínház, valamint a kecskeméti Katona József Színház.

Tavalyhoz hasonlóan idén sem lesz díjkiosztó, a Makk Károly filmrendező által vezetett zsűri “házhoz viszi” a nyertes társulatok díjait.

A fesztivál zenei kínálata a világzene köré épül. A programsorozat sztárvendége a nyitónapon a Kossuth téren Flavia Coelho, a 2006 óta Párizsban élő és alkotó brazil énekesnő, 31-én szombaton este pedig Bonga, az angolai előadóművész lesz. A Vidor zárókoncertjét szeptember 7-én szombaton a Sebestyén Mártával és Balogh Gusztival kiegészülő francia Deep Forest adj. A Grammy-díjas együttest leginkább a Boheme című 1995-ös albumon található Marta’s Song című dalról ismerheti a közönség – ebben működött közre Sebestyén Márta. A Deep Forest idén márciusban a fővárosi Syma-csarnokban is fellépett.

A világ- és népzenei vonulatot erősíti többek között Herczku Ágnes és Nikola Parov, a Djabe, Pál István Szalonna és Bandája, az autentikus moldvai-csángó népzenét játszó Fanfara Complexa, Szalóki Ági és zenekara, a Magyarvista Social Klub, a Fabula Rasa Orchestra, a Makám, valamint Bíró Eszter és zenekara. A Korzó Színpadon fellép a Parapács, a Sajtkukacz, a Kolo együttes, a Tatros, Rutkai Bori és a Hébe-hóba Banda, illetve az Etnofaun.

A hagyományos Kossuth téri filmvetítések keretében az idén 65 éves Kern András előtt tisztelegnek, a színész játékát például a Meseautó, a Sztracsatella, a Csudafilm, vagy az Apám beájulna című alkotásokban élvezheti a közönség. A gyerekeket tucatnyi báb- és zenei előadás várja, a fesztivál ideje alatt napközben élő szobrok, bohócok, zsonglőrök és artisták veszik birtokukba Nyíregyháza főterét.

A kísérőrendezvények sorából kiemelkedik a Koncz Zsuzsa fotóriporterre emlékező Fotófogyatkozás vagy épp a nemrégiben elhunyt Lehoczki Károly karikatúristáról szóló emléktárlat. Látható lesz Ámos Imre Szól a kakas című tárlata az Antal-Lusztig Gyűjteményből, és az Eleven Művészeti Csoport Szín-Játék című kiállítása. A humorszekciót az Éjszakai dumaszínház humoristái, illetve Magyar Attila és Beleznay Endre Two Men Show-ja képviseli.

Az Irodalmi Kávéház programján belül újságírók “nyomják a krokit”, azaz saját tárcáikból olvasnak fel a közönségnek, de lesz George Gershwin és a francia Charles Marie Widor későromantikus zeneszerző műveit megszólaltató orgonakoncert is. A vidéki helyszíneken színház- és gyerekelőadásokkal, bábszínházzal várják a kicsiket és a nagyokat.

Az idei fesztivál költségvetése eléri a 70 millió forintot, amelyből tízmilliót a város önkormányzata biztosított a szervezőknek. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.