A debreceni pároskolbászt népszerűsíti az első Debrecziner Gourmet Fesztivál
A közelmúltban hungarikummá nyilvánított debreceni pároskolbászt és az abból készíthető ételek változatosságát mutatja be az első Debrecziner Gourmet Fesztivál június 11-12-én a debreceni Nagyerdőn.
„Célunk, hogy megmutassuk, a debreceni pároskolbász méltán vált hungarikummá, és hogy nemcsak mustárral és kenyérrel fogyasztható, hanem alapanyagként is lehet rá tekinteni” – emelte ki a fesztiválszervező debreceni IKON étterem séfje, Pataky Péter.
A fesztiválon összesen 25, a debreceniek mellett vidéki, budapesti és külföldi éttermek is bemutatják a debreceni pároskolbászt alapanyagként felhasználó kreatív ételeiket. A kóstolókon kívül főzőshow-k, gasztronómiai témájú beszélgetések, koncertek és gyerekjátszóház is várja a látogatókat – mondta el Balogh Károly, az étterem tulajdonosa.
A kiállítók mindegyike olyan fogásokkal készül, melyeknek egyik fő összetevője a debreceni. Akad ázsiai étterem, amelyik sushiban tálalja a kolbászt, egy másik pedig polippal készít fogást belőle – árulta el Pataky Péter. A gasztroshown Kovács Lázár „össznépi paellát” készít belőle, Bernáth József pedig paprikás krumplit.
A fesztivál elviszi a debreceni pároskolbász hírét a világba – mondta el Papp László, Debrecen polgármestere, aki kitért arra, hogy a termék hungarikummá válásának elindításával a debreceni értékét és minőségét kívánták megőrizni, a folyamat során négy történelmi receptúrát tártak fel az elkészítéséhez. Kiemelte: céljuk, hogy a fesztivál visszaadja és megőrizze a termék presztízsét.
A debreceni pároskolbász évszázados hagyományokon alapuló, marha, sertéshús, valamint sertésszalonna felhasználásával, titkos fűszerezéssel, bélbe töltve, füstöléssel készül. A 19. századtól a fűszerpaprika is elmaradhatatlan része a receptúrának.
A fesztiválra a www.debreczinergourmet.hu honlapon történő előzetes regisztrációval ingyenes a belépés. A szervezők ötezer főben korlátozzák a látogatók számát a minőségi szolgáltatásnyújtás érdekében.
Debrecen Szabadidős Programok:
Aquaticum Debrecen Termálfürdő
MTI / Fotó: Debrecen, IKON Étterem