011 Fesztivál: öt színdarabot láthat a közönség

Június 7. és 11. között rendezi meg a 011 Alkotócsoport a fővárosi színházakban repertoáron lévő darabjaiból felépülő fesztiválját Budapesten: a 011 Fesztivál alkalmából három helyszínen öt előadást láthat a közönség.

A Bárka Színházban, az Átrium Film-Színházban és a Thália Színházban 26 színész és 11 alkotó 4 műfajban létrehozott munkáit mutatják be. Az első 011 Fesztivál a fiatal színházi generációra kívánja felhívni a figyelmet – áll a szervezők közleményében.

A 011 Fesztivál – amelyen Radnai Márk rendezéseit láthatja a közönség – Vinnai András Garzonpánik című darabjának bemutatójával indul szombaton a Thália Színházban. Hétfőn a Kutyaszorítóbban, kedden pedig a Meanwhile in Kansas című produkció látható a Bárka Színházban. A 011 Fesztivál rendezvényt szerdán a Droszt című produkció zárja.

A szervezők emellett közönségtalálkozóval, Tasnádi Bence zenekara, az Ed Is On koncertjével, nyitó- és záróbulival, valamint meglepetés-programokkal várják a közönséget.

Mint írták, a 011 Fesztivál az első online is nézhető hazai színházi fesztivál: a most debütáló 011 Fesztivál a streaming, internetes élő közvetítés segítségével nemcsak az előadások látogatóihoz, hanem az internetező közönséghez is eljut. Hétfőn a Kutyaszorítóbban, másnap a Meanwhile in Kansas című darab a Ustream online felületén HD minőségben és a Kocka szórakozóhely falán is látható lesz a StreamPUNK jóvoltából.

A 011 Fesztivál bevételéből a 011 Alkotócsoport 2014-2015-ben más fiatal társulatok projektjeit kívánja támogatni.

A közlemény Radnai Márk művészeti vezetőt, a 011 Fesztivál programfelelősét idézte, aki arról beszélt, hogy közönségük mindig is része volt az alkotófolyamatnak, és szeretnének egy olyan hetet, amikor együtt lehetnek, inspirációt nyerhetnek egymástól azokkal, akik nyitottak az új narratívákra.

Elmondta, a húszas-harmincas generációnak készítenek előadásokat, igyekeznek zsigerileg ható, erősen vizuális, komplex színházélményt adni. “Magyar színházban szokatlan, a való életre, a fiatalok problémáira relevánsan reagáló és érzékszerveket megmozgató élményekkel szolgálunk” – idézték a rendezőt.

Mint írták, szeretnék, hogy a 011 Fesztivál minél szélesebb körben vonzza azokat, akik eddig ódzkodtak a színháztól, de például egy jó mozifilmre bármikor vevők.

A 011 Alkotócsoport rövid fennállása alatt több műfajban, különböző előadásokat hozott létre. Ami összeköti őket, az a modern, színházi konvenciókat felrúgó filmszerű narratíva és a látvánnyal, valamint az alapvetően nem színházhoz kapcsolódó technológiákkal való kísérletezés.

A csoport mögött nem áll társulat, bár többnyire ugyanazok a fiatal színészek szerepelnek előadásaikban. A kreatív stáb tagja Radnai Márk rendező, Cseh Renátó látványtervező és Ivanyos Ambrus dramaturg.

Az előadások elsősorban nem megírt darabokból születnek, a szövegkönyveket az alkotók írják, színészi improvizációk, helyzetgyakorlatok és külső források felhasználásával. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.