Az Izlandi Operaház Brothers című előadásával ma kezdődik és szombatig tart az idei Armel Operafesztivál, amelyen öt produkciót láthat a közönség.

Keresés az archívumban
A Fesztikörkép Fesztiválnaptárja alapbeállításként egy klasszikus naptárnézetben mutatja a hazai fesztiválok, rendezvények, kiállítások, koncertek időpontjait.
Az Izlandi Operaház Brothers című előadásával ma kezdődik és szombatig tart az idei Armel Operafesztivál, amelyen öt produkciót láthat a közönség.
Koncertekkel, táncelőadásokkal, népi mesterségek bemutatóival, kézműves foglalkozásokkal, valamint vásári forgataggal is várják a látogatókat a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni (F.A.L.U.) elnevezésű összművészeti fesztiválon, amelyet július
A Kőleves Kert Budapest 07. kerületének egyik legjobb helyén a Kazinczy utca 41. szám alatt található. Megnyitása óta a helybelieknek az egyik kedvenc törzshelye, mivel
Hat helyszínen 145 alkotást vetítenek idén a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon május 24. és 26. között.
Aki szívesen töltene egy hetet barátokkal, gyógyítókkal, pránanadi tanítókkal, tanulna elméletet és gyakorlatot, s feltöltődne, kikapcsolódna, és a strandról sem szívesen mond le, annak ott
Magyarország legnagyobb amerikai autós találkozóját rendezik augusztus második hétvégéjén, augusztus 9. és 12. között a komáromi Monostori Erődben. A számos autós programot a Közép-európai bikarodeó
Április 13-15-ig a Magyar Vasúttörténeti Parkban (1142 Bp. Tatai u. 95) kerül megrendezésre Közép- és Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű kiállítása az Oldtimer Show. A szervezők vadonatúj
Koncertekkel, táncelőadásokkal, népi mesterségek bemutatóival, kézműves foglalkozásokkal, valamint vásári forgataggal is várják a látogatókat a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni (F.A.L.U.) elnevezésű összművészeti fesztiválon, amelyet július
Az egykori Udvarhelyszék, Székelyföld történelmi központjának települései lesznek a díszvendégei az idei Székely Fesztiválnak, amelyet a hétvégén rendeznek meg a budapesti Millenáris parkban, ahol péntektől
Május végén kezdődik az első kapolcsi Utcaszínház Fesztivál. A négynapos rendezvényen a színházi előadások mellett egyebek között koncertek, bábszínházi előadások és rendhagyó kiállítás várja az
Kezdetben a plázákra az értelmetlen fogyasztás bálvány-templomaként gondoltunk. Mára az üzemeltetők, úgy látszik, rájöttek: ahhoz, hogy tartsák a versenyt, másféle habitusú embereket is meg kell
Az identitás lesz a központi témája a TranzitFeszt elnevezésű nemzetközi színházi fesztiválnak, amelyet a Szatmárnémeti Északi Színház román és magyar tagozata szervez közösen – közölték
A Lazzaro Felice (Boldog Lazzaro) című olasz film nyitja meg szombaton az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválját Palicson, amelyen – július 14. és 20. között –